Az Egészségügyi Világszervezet 1948-ban alakult meg. Ekkor határozta meg az egészség szó első meghatározását, amely így hangzott:
„Az egészség a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota, és nem csupán a betegség hiánya.”
Mára az egészség meghatározása a következők részterületekre terjedt ki:
biológiai egészség: a szervezetünk megfelelő működése,
lelki egészség: személyes világnézetünk, magatartásbeli alapelveink, illetve a tudat nyugalmának és az önmagunkkal szembeni békének a jele,
mentális egészség: a tiszta és következetes gondolkodásra való képesség,
emocionális egészség: az érzések felismerésének, illetve azok megfelelő kifejezésének a képessége,
szociális egészség: másokkal való kapcsolatok kialakításának egészsége.
Ebben a rövid írásban a lelki egészségről írok, mert október 10-én lesz „A lelki egészség világnapja”, amihez 1994-ben hazánk is csatlakozott.
A Világnap hivatalos célja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a lelki betegségben szenvedő emberek ugyanúgy rendelkeznek az emberi méltóság, az egyenlőség jogával, mint az emberiség valamennyi más tagja.
A fenti célon kívül talán hasznos lesz, ha egy kicsit a saját lelki egészségünkre is ráirányítjuk a figyelmünket, és azzal is törődünk, nem csak a Világnap tiszteletére.
Mi az a minden nap velünk levő körülmény, ami rombolhatja egy ember lelki egészségét?
Természetesen a stressz.
Az életünk gondjai, a ránk nehezedő nyomás, ha csak a munkahelyi megterhelés gondolunk és nem beszélünk az élet más területeiről, elég jelentős hatás gyakorol ránk.
Nem véletlenül írta erről dr. Kricsfalvi Péter orvos szerzőnk a Kulcs a stresszhez című Testszerviz könyvében:
„A mai ember élete csupa stressz. Mindennapos küzdelem a túlélésért, a munkánkért, konfliktusok a családban, a hétköznapi életben, a munkahelyen, iskolában, nem várt külső körülmények, gazdasági hatások és ezer szüntelenül jelen lévő stresszforrás. Nem lehet a stresszt kizárni az életünkből. Ugyanakkor érezzük, hogy milyen rombolóan hat ránk. Lehet ezzel valamit kezdeni? Lehet, hogy a stressztűrő képességet fejlesszük? Lehet, hogy a stresszel együtt élhetünk úgy, hogy nem tesz tönkre bennünket? Van egyáltalán megoldás a stressz kezelésére?
A kérdésekre a válasz természetesen igen. Könyvem pont abban segít neked, hogy megtanulj komfortosan együtt élni a stresszel anélkül, hogy tönkre tenné az életed!”
Ne légy használható tudás nélkül kiszolgáltatva a stressznek, és cselekedj a lelki egészséged megőrzése vagy javítása érdekében!
A kipróbált tudás erőssé tesz!
A SZERVEZET STRESSZTŰRŐ KÉPESSÉGÉNEK FOKOZÁSA
AZ EGÉSZSÉG EGYIK KULCSA!