fbpx
4.5 C
Budapest
2024. április 17. szerda

Testszerviz

Webáruház

Farsang van!

Most, februárban miért ne vinnénk tovább a régi hagyományt! A farsang hagyományosan a vidám lakodalmak, bálok, mulatságok ideje, ami idén január 6-tól március 2-ig tart.

- Hirdetés -

Ennek a hátralevő már csal alig négy hétnek az utolsó napjai különlegesek, ekkor kell a tetőfokára érnie a mulatozásnak, ezért is szokás ezt az utolsó vasárnaptól keddig tartó időszakot farsang farkának hívni. Március 3-én lesz a húshagyókedd, amikor még utoljára fogyasztottak húst elődeink a nagyböjt előtt, ami az idén március 2-án kezdődik.

A mohácsi busójárás is ezekre a napokra esik majd.

A hagyományos, több napos rendezvény február 24-én, csütörtökön, Kisfarsang napján veszi kezdetét, és Farsangvasárnapon át, húshagyó keddig, mint írtam, március 1-ig tart.

A busók a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett, birkabőrcsuklyás maszkot viselő alakok a főszereplői ennek a termékenységvarázsló és télűző fesztiválnak.

A maszkokat neves népművészek faragják, és egyedi kivitelűek. A busót viselők jellegzetes ruházata a bocskor vagy csizma, a fehér vászongatya, a bundájával kifordított birkabőr derékban kötéllel vagy lánccal összekötve, amire kolompok vannak felaggatva. Az öltözékhez tartozik méh egy vállon viselt tarisznya is.

A busók nagy zajt csapnak a náluk levő kereplőkkel hosszú fakürtökkel.

Farsang idején is tovább folytatjuk a Vitalissimo webáruházunkban a vásárlási összeghatárhoz kötött díjmentes kiszállítási akciónkat.

Ha farsang, akkor természetesen farsangi fánk!

Ma már nem kell a farsangi fánkot annak sem nélkülöznie, aki csökkenteni szeretné az étrendjében a szénhidrátokat, és nem szeretné a hagyományos fánktésztával terhelni magát.

Számukra itt van az ÉLÉSKAMRA PUHA FÁNK ÉS NUDLI SZÉNHIDRÁT CSÖKKENTETT LISZTKEVERÉK, ami egy egészséges fánkalternatíva lehet. 😊

Ismerd meg az ÉLÉSKAMRA TERMÉKVÁLASZTÉKUNKAT, itt sokféle szénhidrát csökkentett lisztkeverék közül válogathatsz!

Farsang idején is fenntartjuk a Vitalissimo még a megrendelési összeghatárhoz kötött ingyenes kiszállítási akciónkat!

A télvégi estéket, hétvégéket hasznosan tölthetjük önképzéssel is,
amikor a Testszerviz Könyvekből megismerhetünk egy sor, már bevált és kipróbált hasznos tanácsot, illetve sokféle hasznos összefüggést testünk működéséről, hogy aztán a tavaszi megújulás jegyében mi is felfrissülve, energikusabban és akár karcsúbban készülhessünk a nyárra, az idei szabadságra.

A Testszerviz Kulcs könyvek közül még mindig sláger az új,
Kulcs a zsírégetéshez című könyv, ami a többi Kulcs könyvvel,

vagy akár az Élet írta szakácskönyvvel együtt kedvezményes csomagokban is megrendelhető.

A cikk címképe a wikipédia Busójárás cikkéből való. Szerző: Baráth Gábor.

Szabados Pál
Szabados Pálhttps://www.testszerviztudastar.hu/
Küldetésem az életmódváltással és táplálkozással kapcsolatos igényes, tudományosan megalapozott, ismeretterjesztő művek írása. Könyveim állandó szaklektora kiváló mentorom, Dr. Kricsfalvi Péter belgyógyász főorvos és természetgyógyász, akit 2007-ben Batthyány-Strattmann László-díj tüntettek ki életművéért. A személyes sorsom alakulása, és az összegyűjtött tapasztalataim is arra ösztönöznek, hogy tovább folytassam ezt a munkát, és folyamatosan növeljem a tudásomat az emberi test működésével, az életmóddal és a különféle étrenddel és más, ide kapcsolódó ismeretek megszerzésével. Ezt a folyamatosan bővülő tudásomat nagy örömmel osztom meg a műveim iránt érdeklődőkkel.

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

204RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek