„Már az ókori…” ugye ismerős ez a mondatkezdés? Íme a mondatkezdés folytatása…
Már az ókorban is, pontosabban a Római Birodalomban is sütöttek palacsintát. Sőt!
Innen terjedt el és maradt fenn előbb a birodalom romjain felépülő utódállamokban, mint például a mai Angliában, Franciaországban („crêpe”) vagy éppen Romániában, és jutott el Amerikába (pancake) is. Ez utóbbi változatba tesznek sütőport is, így a tészta könnyű és vastag lesz.
Romániát azért említem, mert a nyelvészek szerint a mi palacsinta szavunk a román nyelvből érkezett hozzánk, a palacsinta román szava („plăcintă” – lepény, lángos) a latin „placenta” (lepény) szóból ered.
Ezt a kedvelt, vékony sült lepényt (a szóval együtt), már mi adtuk át az osztrákoknak. Az ausztriai németben a palacsinta neve ugyanis: Palatschinken.
Dél-Németországban már Pfannkuchen-nek, Észak-Németországban pedig Eierkuchen hívják.
A folyékony tésztalapból serpenyőben mindkét oldalán megsütött tésztát aztán mindenféle finomsággal megtölthetjük. Az „eredetinek” mondható római változatot húsos töltelékkel fogyasztották.
Ma már sokféle palacsintát ismerünk a hortobágyi húsos palacsintától a lekvároson, és túróson át olyan különlegességekig, mint a Gundel-palacsinta.
Az első Gundel-palacsintát maga Gundel Károly (1883–1956) készítette, aki a darált dióval, rummal és mazsolával töltött palacsintát tojássárgájából, tejszínből és kakaóporból készült étcsokoládé öntettel tálalta. Az eredeti teljes recept természetesen titkos, és csak a világszerte ismert Gundel étteremben ismerik.
A palacsintát nem kell nélkülöznie annak sem, aki gluténmentes változatot szeretne készíteni, édesen vagy sósan, a Vitalissimo webáruházban megrendelhető,
az Éléskamra megoldáslisztek között kapható,
Nagyi palacsintája lisztkeverékből.
Az édes változathoz a tésztába és/vagy a töltelékbe ajánljuk
a Dia-Wellness cukorhelyettesítőt.
Egyre népszerűbb a csokoládés, mogyorókrémmel töltött palacsinta, amihez kiváló egészséges csokoládé és mogyorókrémeket ajánlunk!
Légy tájékozott az életmódváltó ételek készítésekor felhasználható élelmiszerek tápanyagtartalmáról a Testszerviz Kulcs a tápanyagokhoz című könyvéből!
Ehhez a könyvhöz a Testszerviz könyvespolcról az Élet írta szakácskönyv illik a legjobban.
Ez a két könyv most kedvezményes csomagban is megrendelhető.
Ha a többi Testszerviz Kulcs könyvből is szeretnél válogatni,
akkor nézd meg a Testszerviz Tudáskönyvtár kínálatát a Vitalissimo webáruházban!