fbpx
10.8 C
Budapest
2024. október 15. kedd

Testszerviz

Webáruház

Éber védelem

Az alábbi részlet a Kulcs a testhez című Testszerviz könyvből való:

- Hirdetés -

„Az immunitás védettséget jelent, amely a kórokozókkal és a testidegen vegyületekkel szemben nyilvánul meg. Testidegennek azokat az vegyületeket, mikroorganizmusokat nevezzük, amelyekkel a szervezet az élet kezdeti szakaszában nem találkozott, és velük szemben működésbe lép ez a védekező rendszer.

A kisgyermekkor korai szakaszában fokozatosan alakul ki ez az aktív védekező rendszer. A testidegen anyagok összetételüket tekintve többségükben fehérjék és szénhidrátok.

Ezek úgynevezett immunogén anyagok (antigének), olyan idegen szerves molekulák, amelyek a szervezet védelmi rendszerét riasztják, és az adott molekulára jellemző immunválaszt hoznak működésbe. Immunválaszkor a testidegen anyagokat eltávolítja, illetve közömbösíti az immunrendszer.

Az immunrendszer nem köthető csupán egyetlen szervrendszerhez, működése kiterjed a test szinte minden részére. Az emésztő–, az ideg–, a keringési rendszer is idetartozik. Ez úgy is elmondható, hogy a test nagyrészt azonos saját immunrendszerével.

A leírtakon kívül ebbe beletartozik a bőr, a hormonrendszer vagy a vér– és a nyirokkeringés. Az immunrendszer különböző tényezői jelen vannak az egész testben.

A sebgyógyulás, a törések összeforrása, a mindennapi környezetből jövő fertőzésforrások kezelése a védelmi rendszer napi szokásos tevékenysége.

A test egy egységesen működő élő organizmus, amelynek életjelenségei közé tartozik mindez. A szervezet képes automatikusan javítani a saját működésén, ha ebben megfelelő támogatást kap, illetve elég jól tudja kezeli a bekövetkező vészhelyzeteket.

Ez a kezelési képesség azonban rengeteg dologtól függ. Ebbe beletartozik a kapott étel minősége, tápanyagtartalma, a szervezet megterhelése, az éppen fennálló ásványanyag– illetve vitaminhiány.

Ezt ez egészet nagyban befolyásolhatja a környezetből érkező fertőzésveszély, illetve a túlzásba vitt szenvedélyek: az erős dohányzás, a gyakori kávézás és alkoholfogyasztás.

Ezekről a tényezőkről sok helyen található értékes információ.

Ide tartozik még az is, hogy az immunrendszer működését sok lelki és érzelmi tényező is befolyásolja. Az emberi érzelmek megtapasztalása során látható az is, hogy az érzelmek hatással vannak az immunrendszer működésére. A gond, a bánat, a félelem hajlamosabbá teszi az embert a különféle megbetegedésekre, ilyenkor könnyebben kap el különféle fertőzéseket.

Ezek az érzelmek meghatározzák azt is, hogy a személy figyelme merre irányul: a külvilág felé fordul-e, vagy a saját bajával van elfoglalva, és alig veszi észre, hogy mi történik körülötte. Ezt mindenki megtapasztalhatja, amikor átéli ezeket az érzelmeket.

Minél örömtelibb, boldogabb, lelkesebb állapotban van valaki érzelmi szinten, annál hatékonyabban működik az egész szervezete. Ennek megfelelő az immunrendszer működése is.

Azt tapasztaltam, hogy az ember immunrendszerének a hatékonyságát a legjobban a saját céljai iránti lelkesedés tartja fenn. Az ember minél nagyobb energiával és céltudatossággal éli az életét, annál inkább kevésbé hathatnak rá a különféle egészségromboló tényezők.

Érdekes módon a Testszerviz életmódváltás alatt a gondolkodásom is nagyon pozitív irányba változott, amit régen problémaként fogtam fel,
az most megoldandó feladat lett.
Tudom azt, hogy jól és sikeresen veszem az előttem álló kihívásokat.

Teljesen megváltozott az életem, az ismerőseim folyton dicsérik az elért eredményeimet.

Nagyon köszönök mindent a Testszerviz konzultánsomnak, aki végig mellettem állt, és hasznos tanácsokkal látott el a program során.
Nélküle nem ment volna!

Ne tétovázz, vágj bele! Hidd el, érdemes!

Cs. Erika

A tapasztalataimat nagyon nehéz szavakba önteni.

Rögtön az elején ésszel felfogtam, hogy amiről a Testszerviz konzultánsom beszél, az nem egy kósza fogyókúra, nem egy pár hétig tartó diéta,
hanem egy teljes életmódváltás.

Viszont azt is tudtam, hogy az eddigi életmódom hosszú távon rombolja a közérzetemet, életminőségemet.

Soha nem reggeliztem, összevissza ettem, nagyon kevés zöldséget, és nem utolsó sorban éjjelekig dolgoztam, ami azzal járt, hogy éjfél- egy óra környékén megéheztem, és hát éhesen nem lehet elaludni.

Mivel ülő munkát végzek, és autóval közlekedek,
valamint a kifogások gyártásában is profi vagyok,
így a testmozgást szinte teljesen kiiktattam az életemből.

Rögtön az elején szerettem volna maximálisan jól csinálni mindent, viszont nem ment rögtön elsőre a saláta-evészet. Imádom, hogy sok alternatíva létezik, és hogy a konzultánsom nagy türelemmel segített ezeket megtalálni.
Valóban sokat segített a saját tapasztalataival és az átadott ismeretanyaggal.

Megtanultam, hogy a reggeli nem azt jelenti, hogy tele kell zabálni magam, ami után elnehezül az ember gyomra, hanem egy turmixszal, és tojással már indulhat is a nap.

Megtanultam azt is, hogy a mozgás nem azt kell, hogy jelentse, hogy vért izzadok egy edzőteremben heti 8-10 órában.

Azt gondoltam, hogy az éjjeli ébredéseim, a nyugtalan alvások a stresszes életmód miatt vannak. A program során azt is megtapasztaltam, hogy az étkezésen is múlik, hogy végigalszom-e nyugodtan az éjszakát, és az is, hogy másnap koncentráltabban, hatékonyabban dolgozhatok-e.

Mellékesen nincs többé kajakóma, hasfeszülés, puffadás…

Adrienn

Olvasd tovább a Kulcs a testhez könyv fejezeteit, és rendelkezz az egészségmegőrzés tudásával. Legyél Te is ennek a nagyszerű életmódváltó kézikönyvnek az olvasója, és tapasztald meg, milyen személyes sikereket biztosít a könyvben elérhető tudás.


Szeretnél te is a fent olvasható sikerek részese lenni?
Elég volt a korábbi kúrák sikertelenségéből?


Szeretnél rendelkezni a teljes Kulcs könyvtárral?
Meg akarod ismerni a tartós eredményeket biztosító sikeres életmódváltás titkát?
Akkor ne habozz!



Szabados Pál
Szabados Pálhttps://www.testszerviztudastar.hu/
Küldetésem az életmódváltással és táplálkozással kapcsolatos igényes, tudományosan megalapozott, ismeretterjesztő művek írása. Könyveim állandó szaklektora kiváló mentorom, Dr. Kricsfalvi Péter belgyógyász főorvos és természetgyógyász, akit 2007-ben Batthyány-Strattmann László-díj tüntettek ki életművéért. A személyes sorsom alakulása, és az összegyűjtött tapasztalataim is arra ösztönöznek, hogy tovább folytassam ezt a munkát, és folyamatosan növeljem a tudásomat az emberi test működésével, az életmóddal és a különféle étrenddel és más, ide kapcsolódó ismeretek megszerzésével. Ezt a folyamatosan bővülő tudásomat nagy örömmel osztom meg a műveim iránt érdeklődőkkel.

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

207RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek