fbpx
10.8 C
Budapest
2024. október 15. kedd

Testszerviz

Webáruház

Petőfi kedvence

A magyar köztudatban Petőfi Sándor neve elválaszthatatlan 1848. március 15-étől, én magam is úgy tanultam még az iskolában, hogy a lánglelkű költő az akkor alig egy éve elkészült Nemzeti Múzeum lépcsőjéről szavalta el a Nemzeti Dalt.

- Hirdetés -

Az már kevésbé köztudott, hogy a szóbeszéd szerint a székelygulyás keresztapja is Petőfi Sándor volt, míg magát az ételt Székely József vármegyei főlevéltáros alkotta meg.

Mindezt így írja le Piros Christa: Híres emberek, híres receptek című könyvében:

„A vármegye háza melletti Gránátos, ma Városház utcában volt a Komlókert nevű vendéglő, ahová Petőfi Sándor és a vármegyei főlevéltáros, Székely József is szívesen átjárt. Petőfi elsősorban kedvencéért, a házias túrós csuszáért.

1846-ban egy napon késő délután tért be ide a főlevéltáros, de már alig akadt néhány fogás.
A vendég kérésére így a kocsmáros összekeverte a konyhán még megtalálható savanyúkáposzta-főzeléket és a sertéspörköltet. A vendégnek ízlett az új fogás, és ennek tanúja volt az épp ott tartózkodó költő is. Legközelebb ő is ezt kért magának, immáron székelygulyásnak nevezve az ételt.”

Bár a székelygulyás így nem erdélyi étel, de igen tápláló, mert az egyik fő összetevője, a savanyú káposzta, nagyon jót tesz az egészségünknek.

A Testszerviz Élet írta szakácskönyve a székelygulyához hasonlóan egészséges ételek gyűjteménye. Ez a szakácskönyv méltán kapta meg az „alakformáló szakácskönyv” elnevezést.

A Testszerviz alakformáló szakácskönyve!

Egyél jól, legyél jól!

Szabados Pál
Szabados Pálhttps://www.testszerviztudastar.hu/
Küldetésem az életmódváltással és táplálkozással kapcsolatos igényes, tudományosan megalapozott, ismeretterjesztő művek írása. Könyveim állandó szaklektora kiváló mentorom, Dr. Kricsfalvi Péter belgyógyász főorvos és természetgyógyász, akit 2007-ben Batthyány-Strattmann László-díj tüntettek ki életművéért. A személyes sorsom alakulása, és az összegyűjtött tapasztalataim is arra ösztönöznek, hogy tovább folytassam ezt a munkát, és folyamatosan növeljem a tudásomat az emberi test működésével, az életmóddal és a különféle étrenddel és más, ide kapcsolódó ismeretek megszerzésével. Ezt a folyamatosan bővülő tudásomat nagy örömmel osztom meg a műveim iránt érdeklődőkkel.

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

207RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek