„Ha megvizsgáljuk az egészség szó jelentésébe tartozó területeket, akkor a WHO[1] szerint a következő felsorolást kapjuk:
- biológiai egészség: a szervezetünk megfelelő működése,
- lelki egészség: személyes világnézetünk, magatartásbeli alapelveink, illetve a tudatunk nyugalma és az önmagunkkal szembeni béke,
- mentális egészség: a tiszta és következetes gondolkodásra való képesség,
- emocionális egészség: az érzések felismerésének, illetve azok megfelelő kifejezésének a képessége,
- szociális egészség: másokkal való kapcsolatok kialakításának képessége és az ilyen kapcsolatok minősége, az emberi jóllét feltételeinek a megléte.
Az egészségünket meghatározza a szűkebb és tágabb környezetünk, és annak a társadalomnak a berendezkedése és értékrendje, amelyben élünk. Az egészségünkre hat még a személyes kapcsolataink minősége is, az öröklött hajlamaink és még a személyiségünk is.
Az egészség forrásai azok a külső és belső tényezők, melyek hozzásegítenek bennünket az egészség legmagasabb szinten tartásához a korunknak, nemünknek, életünk földrajzi helyének és társadalmi helyzetünknek a figyelembevételével.
Véleményem szerint az ember egy olyan közössági lény, akinek lételeme a segítség, az értékteremtés. Ezt az jelenti, hogy egyrészt segítünk, értéket adunk másoknak, illetve segítséget, azaz értéket kapunk másoktól a társadalom közvetítőrendszerein keresztül.
A közvetítő rendszer részei a vállalkozások, cégek, az szolgáltatások és áruk cseréje, a csere értékét megjelenítő pénz, és az ezzel kapcsolatos társadalmi szabályok, szokások.
Miért írom le ezeket a gondolatokat?
Nos, tudományos tény, hogy a környezetünk hat ránk. Így a bennünket körülvevő emberekkel való kapcsolatunk, a közös munka és minden más közös tevékenységnek meglesz a ránk visszaható következménye, ami természetesen segíthet is bennünket, de stresszforrássá is válhat.
Az egészség bármelyik területe akkor lehet teljes, ha az ember képes ezt a segítő képességét a saját környezetében kifejteni. Ebben a vonatkozásban fontos, hogy az egyén hány más embernek képes segíteni, azaz azt a segítséget, amit ő nyújtani tud, hányan képesek elfogadni és felhasználni a saját életük boldogabbá, sikeresebbé tételében.
Ennek a kapcsolatrendszernek a megvalósulási lehetőségei az adott társadalom jó működőképességének a fokmérője.
Ha ez magas szinten van, azaz a kapcsolatteremtés és -fenntartás szabad, akkor az egyén és a közösség egészségének is magas a szintje, és ebben csak másodlagos szerepe van az adott ország egészségügyi szolgáltatórendszerének a fejlettségének.
Ez sokkal inkább az egyén és a közösség felelőssége és lehetősége, amihez az orvosok és más egészségügyi szakemberek a saját értékteremtő segítségnyújtásukkal hozzájárulnak.
De amíg az egyén nem lesz képes igazán[2] meglátni azt, hogy az ő sorsa nagyrészt valójában az ő saját kezében (is) van, addig ez a külső segítség nem lehet eléggé hatékony, mert az egyén nem tudja annak minden támogató hatását a maga javára fordítani, és mindig marad a részéről egy, az egészségi állapotához hozzá nem járuló, hiányzó saját erőfeszítés[3], amit a másik oldal nem tud a saját munkájával kielégítően pótolni.
Ez azt jelenti, hogy az orvos hiába ír fel vérnyomást csökkentő gyógyszert, és az illető hiába szedi be a gyógyszert, egészen addig, amíg ő maga nem teszi meg a szükséges lépéseket az életmódváltás útján, és nem halad végig ezen az úton, addig egyedül a felírt gyógyszer csak lassítani tudja azokat a testében lejátszódó folyamatokat, amik a vérnyomásproblémája mögött meghúzódó valódi okok miatt további tünetek kialakulásához és rosszabbodásához vezetnek. Idővel ezek a folyamatok és hatások már nyilvánvalóan nem csak a vérnyomását érintik majd.
Így a sikeres vérnyomáskezelés az lenne, hogy a gyógyszerszedés mellett az érintett személy maga is megtenne mindent az életmódváltás terén, és jobb étrenddel, több rendszeres testmozgással, pihentető alvással és helyes regenerációval hozzájárulna a vérnyomására adott gyógyszer hatásához.
Emellett természetesen folytatódna az orvosi ellenőrzés, és a gyógyszerezés nyomon követése, ami illeszkedne a beteg egészségügyi állapotának javulásához, és végül olyan rejtett belső folyamatokban is javulást érhetne el az orvos és a páciens együtt, ami sokkal magasabb szintre javítaná az illető egészségi állapotát.”
[1] WHO – Az Egészségügyi Világszervezet, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik tagszervezete, és a nemzetközi közegészségügy koordináló hatóságaként működik.
[2] Ahogy az a valóságban hatással van rá.
[3] saját erőfeszítés – Például a helyes étrend, regeneráció, rendszeres testmozgás kialakítása.
