fbpx
5.3 C
Budapest
2024. december 3. kedd

Testszerviz

Webáruház

Doktor Úr, a maga szíve sose fáj?

Bár a fenti cím Huszka Jenő – Fischer Sándor: Szabadság, Szerelem című daljátékában elhangzó dalból való, amit Csákányi László 1956-ban énekelt el a Magyar Rádióban, és ő tette ismerté, ez a cikk komolyabb szívproblémákról szól…

- Hirdetés -

Vigyázz a szívedre!

Fel tudsz szaladni két lépcsősort gond nélkül?

Szédülés nélkül képes vagy hirtelen felállni?

20 másodpercig vissza tudod tartani a lélegzeted?

Akár igen akár nem, olvasd tovább a cikkünket, sok hasznos információt tudhatsz meg belőle!

Kegyetlen statisztika

Első gondolatunk az lehet a pár napja közzétett 2020-as Európai Uniós halálozási statisztikákat olvasva, hogy a közölt adatok nem kímélik a fejlettnek mondható uniós egészségügyi ellátórendszer megítélését.

Miről is van szó?

Március 7-én jelent meg a 24.hu hírportálon egy cikk a következő sokkoló címmel:
A keringési betegség volt a vezető halálok Magyarországon 2020-ban.”

A cikk első mondata pontosítja a címében kiemelt tényt: „A koronavírus-járvány ellenére a keringési betegségek és a rák okozta a legtöbb elhalálozást az Európai Unió tagországaiban 2020-ban – tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Az Eurostat jelentésében közzétett grafikon szerint Magyarországon a keringési betegségek az összes haláleset mintegy 47 százalékát okozták, a rák a halálesetek mintegy 20, a koronavírus pedig 2 százalékáért volt felelős 2020-ban.

A számok mögött

Ha a fenti statisztikai adatok mögé nézünk, akkor rögtön feltűnik, hogy ez a két betegségcsoport beleesik abba a nagy kalapba, amit „civilizációs betegségeknek” nevezünk.

Ezekről a betegségekről részletesen írtam a Kulcs a testhez című könyvben is, feltárva azokat az okokat, hogy miért alakulnak ki ezek a betegségek, és mit lehet tenni ezek ellen egy sikeres életmódváltással. A civilizációs betegségekről szól a könyv második fejezete, ami a „Széles körű társadalmi helyzet” címet viseli.

Kattints a képre!

Szív- és érrendszeri betegségek

A keringési rendellenességek azok a szív- és érrendszeri betegségek, amelyek az orvostudomány szerint is közvetlenül kapcsolatba hozhatók az életmóddal és a korunkra jellemző stresszel.

A vérkeringést fenntartó bármelyik szerv – a szív vagy az érhálózat – működésének zavara keringési elégtelenséget okoz.

Erre az alábbi tünetek utalhatnak:

  • szédülés hirtelen felálláskor
  • légszomj
  • nehézség lehajoláskor (nem mozgásszervi, ízületi ok esetén)
  • erős szívdobogás
  • szorító mellkasi fájdalom
  • fájdalom a (bal) karban
  • nehézség felálláskor (nem mozgásszervi, ízületi ok esetén)
  • egyéb mellkasi fájdalom
  • duzzadt, dagadt lábak
  • rendszertelen szívverés.

Ha ezeket a tünetek tapasztaljuk magunkon, akkor a leghamarabb orvoshoz kell fordulni, és egy alapos kivizsgálást kérve megtudni, hogy milyen a szívünk és az érrendszerünk állapota és terhelhetősége.

Természetesen kezelni kell a talált szervi okokat, ugyanakkor ezeket a tüneteket vegyük a testünk arra való felszólításának is, hogy ideje lenne az  életmódváltásnak.

Ebben nagy tapasztalattal rendelkező Testszerviz konzultánsok tudnak segíteni, a 3 hónapos Prémium programunkkal, amelyre egy életminőség teszt kitöltésével tudsz jelentkezni ide kattintva!

Szívteszt

Ameet Bakhai, a londoni Spire Bushey Kórház kardiológusa szerint könnyen felmérhető, mire képes a szívünk.

HA GOND NÉLKÜL FEL TUDSZ SZALADNI KÉT LÉPCSŐSORON, SZÉDÜLÉS NÉLKÜL IS KÉPES VAGY HIRTELEN FELÁLLNI, 20 MÁSODPERCIG KÉPES VAGY VISSZATARTANI A LÉLEGZETED, ÉS LEGALÁBB 5 PERCIG TUDSZ GUGGOLNI, AKKOR MAJDNEM MEGNYUGODHATSZ.

A fenti próbasorozatot elolvasva azonnal felmerülhet az emberben, hogy ki lehet az a „szuperman”, akciófilmhős, aki ezeket képes megtenni abban az esetben, ha ezeket a próbákat mind meg kellene tennünk. És ez a teszt ráadásul nem garantál semmit, csak annyit állít a doktor úr, hogy „majdnem megnyugodhatsz”.

Tehát még ez sem életbiztosítás!

A légzés is beleszól

Ahhoz hogy a fenti szívpróbát valaki sikeresen teljesítse, hogy „majdnem megnyugodjon”, ahhoz kiváló tüdővel és elegendő tüdőkapacitással is rendelkeznie kell, tehát ez a teszt nem csupán a szívünk teljesítőképességéről szól, hanem magáról az egész szervezetünk egészségéről.

A lépcsőzéskori kifulladás, vagy a lélegzet visszatartásának képessége 15 másodperc alatti értékig már komoly erőnléti problémákra utalhat.

A légzés szerepéről a Kulcs az immunrendszerhez és a Kulcs a zsírégetéshez című Testszerviz könyvekben is írok, és akinek megvannak ezek a könyvek, azok olvassák csak el az idevonatkozó részeket!

Akiknek még nem lennének meg ezek az életfontosságú könyvek, azok az alábbi linkek segítségével megrendelhetik őket!

Kattints a képre!
Kattints a képre!

A kiválasztandó könyvek a képernyő jobb oldalán található menü segítségével tudod kiválasztani egy laptopon vagy asztali gépen.

Testszerviz Vitalissimo egészségáruház megoldások

Mint említettem a tüdő edzettsége, azaz a tüdőkapacitása egy fontos egészségszempont.


A fenti cikk részletesen bemutatja az Airofit Active légzéstrénert!

Ez a világ első számú intelligens légzéstréner eszköze, amely orvosilag igazoltan enyhíteni tudja a légzésproblémákat! Ez az eszköz pár hét alatt segít megszabadulni a nehézlégzés okozta szenvedéstől.

Rendszeres tüdőedzéssel már 3-4 hét alatt jelentős javulást tapasztalható, különösebb megerőltetés és kényelmetlenség nélkül!

Kattints a képre!

További Vitalissimo szív- és érrendszeri megoldások

A Vitalissimo webáruház kínálatában számos olyan termék van, amelynek rendszeres fogyasztása jól támogatja a szívünket, érrendszerünket.

Ezek közül a termékek közül kiemelkedik a G&G termékcsaládból a G&G CARDIO NAPI VITAMINCSOMAG.

Ez a termékcsomag olyan vitaminokat és szuper tápanyagokat tartalmaz, amelyek kifejezetten a szív- és érrendszer munkáját segítik.

A termékcsomagban található hatóanyagok segítik a szív működését, jótékonyan befolyásolják a magas vérnyomást, óvják az érrendszert, csökkenthetik a koleszterinszintet és erősítik az immunrendszert.

Kattints a képre!

További szív- és érrendszert támogató egészségmegoldások
az alábbi gombra kattintással érhetők el:


Kattints a képre!

Szabados Pál
Szabados Pálhttps://www.testszerviztudastar.hu/
Küldetésem az életmódváltással és táplálkozással kapcsolatos igényes, tudományosan megalapozott, ismeretterjesztő művek írása. Könyveim állandó szaklektora kiváló mentorom, Dr. Kricsfalvi Péter belgyógyász főorvos és természetgyógyász, akit 2007-ben Batthyány-Strattmann László-díj tüntettek ki életművéért. A személyes sorsom alakulása, és az összegyűjtött tapasztalataim is arra ösztönöznek, hogy tovább folytassam ezt a munkát, és folyamatosan növeljem a tudásomat az emberi test működésével, az életmóddal és a különféle étrenddel és más, ide kapcsolódó ismeretek megszerzésével. Ezt a folyamatosan bővülő tudásomat nagy örömmel osztom meg a műveim iránt érdeklődőkkel.

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

207RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek