fbpx
10.5 C
Budapest
2024. április 20. szombat

Testszerviz

Webáruház

Utószó a karácsonyhoz

Minden bizonnyal a karácsony az idén is összehozta a családot, a rokonságot, és a jó barátok és ismerősök is kifejezték jókívánságaikat.

- Hirdetés -

Ez az év végi időszak nem csak ünneplésé, hanem az összegzésé is. Ilyenkor jó, ha visszatekintünk erre az évre, és bizakodva nézünk a következő elé.

Az eljövendő év még „megíratlan lapjai” azzal a reménnyel töltik el a szívünket-lelkünket, hogy minden jól alakul majd és sikeresebbek, egészségesebbek és boldogabbak leszünk.

Számomra a karácsony a jövőbe vetett reményen kívül az emberi kapcsolatokról is szól, hiszen ilyenkor különösen jóérzéssel tölt el bennünket, ha együtt lehettünk szeretteinkkel.

Ilyenkor felerősödik bennünk az összetartozás érzése, amit a közös ünneplés tovább erősít. Adjunk hálát azért, hogy vagyunk egymásnak, és köszönjük meg az együtt töltött időt!

Ma már szinte általános dolog, hogy nagyon sok munkahelyen ilyenkor év végén „leállás van”, amit a közösen megélt élmények mellett saját magunkra is fordíthatunk. Egy jó könyv, film vagy zene jó alkalom a kikapcsolódásra, a stresszoldásra. De meg lehet beszélni egy régóta halasztott dolgot is, tisztázni egy bennünket bántó helyzetet.

A karácsony és az új év köszöntése közti időt használjuk ki okosan, magunk és szeretteink javára, hogy legyen mire jó érzéssel visszaemlékezni majd az eljövendő dolgos hétköznapokon.

Köszönöm a figyelmet és velem gondolkodásra szánt időt!

Kívánom, hogy az új esztendő bővelkedjen örömben, sikerekben és jó egészségben.

Ha kedved van webáruházunkba feladni egy megrendelést, akkor most is, az év utolsó napjai alatt is nagy örömmel szolgálunk ki a tőlünk elvárható, szokásos odafigyeléssel.

Ha be akarsz térni hozzánk a budapesti irodánkba hétköznapokon, akkor hívj fel,
hogy jönnél a +36 30 1905 017 telefonszámon, hogy ne kerüljük el egymást.

Az irodánk címe: 1136 Budapest, Angyalföldi út 5/b. (Lion Irodaház), földszint.

Továbbra is számíthatsz ránk, ha többet szeretnél törődni magaddal, ha tovább lépnél az egészségesebb, boldogabb jövő felé.

Jövőre is lesznek Testszerviz újdonságok, és minden bizonnyal bővíteni fogjuk a termékkínálatunkat is, és biztos lesznek más jó dolgok is nálunk a korábbi évekhez hasonlóan.

Soha nem hagyjuk abba az azzal való foglalkozást, hogy hogyan legyünk jobbak, figyelmesebbek, törődőbbek!

Mi itt leszünk neked, hogy segítsünk sikeressebbé, boldogabbá válni szerény eszközeinkkel!

Szabados Pál
Szabados Pálhttps://www.testszerviztudastar.hu/
Küldetésem az életmódváltással és táplálkozással kapcsolatos igényes, tudományosan megalapozott, ismeretterjesztő művek írása. Könyveim állandó szaklektora kiváló mentorom, Dr. Kricsfalvi Péter belgyógyász főorvos és természetgyógyász, akit 2007-ben Batthyány-Strattmann László-díj tüntettek ki életművéért. A személyes sorsom alakulása, és az összegyűjtött tapasztalataim is arra ösztönöznek, hogy tovább folytassam ezt a munkát, és folyamatosan növeljem a tudásomat az emberi test működésével, az életmóddal és a különféle étrenddel és más, ide kapcsolódó ismeretek megszerzésével. Ezt a folyamatosan bővülő tudásomat nagy örömmel osztom meg a műveim iránt érdeklődőkkel.

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

205RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek