fbpx
18.8 C
Budapest
2024. március 29. péntek

Testszerviz

Webáruház

Boldog karácsonyt kívánok!

Újra elérkezett december 24-e, karácsonyeste ünnepe, a békés, boldog „gyertyagyújtás” várva-várt pillanata, hiszen az égő gyertyaláng, mint a megújuló világosság, a jobb élet reményének a jelképe ma sem hiányozhat az ünnepi asztalról.

- Hirdetés -

Immáron hatvanon túl, jó visszaemlékezni azokra a gyermekkori karácsonyokra, amikor délután 4 óra tájt, a többi gyerekkel együtt összegyűltünk a templomban a betlehemes játékra, amit „Jézuskavárásnak” hívtak a felnőttek.

Kisiskolásként gyakran én is szereplője voltam ezeknek az előadásoknak, így az izgalom ilyenkor megkettőződött bennem. Egyrészt már alapból a rám váró ajándékoknak szólt, amihez hozzáadódott az esti szereplésnek az izgalma.

Aztán úgy este hat után, már otthon megérkezett a várva-várt meglepetés: a családi vacsora és a gyertyagyújtás ideje, amit egy rövid rokonlátogatás követett, amikor átmentünk a tőlünk pár sarokra lakó unokatestvéreimhez.

Máig bennem él, ahogy az úton ropogott a hó a cipőm talpa alatt. Ez a kedves emlék még most is megfűszerezi nekem a karácsonyesték különös varázsát, meghitt hangulatát.(*)

Az ilyen és ehhez hasonló emléksziporkák végigkísérik az egész életünket.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek nagyon boldog, áldott karácsonyt!

Úgy hiszem, hogy a szeretteinkkel együtt átélt ünnep az igazi ajándék, ami bennünk szép emlékké nemesedik, és szívünkben visszhangzik minden egyes együtt töltött újabb karácsonnyal.

Szabados Pál
a Testszerviz Kulcs könyvek szerzője

(*) Az 1960-es években még gyakran volt hó karácsonykor. Az első hó akár Mukilásra vagy még előbb megérkezett már.

Ha még nem vagy, te is legyél az Olvasóm!

A Testszervi Kulcs könyvekben megtalálhatsz mindent, amire szükséged van a sikeres életmódváltáshoz. Ezeket a tudnivalókat nem tanították meg az iskolákban, sőt így, a könyvekben leírt a összefüggésekben az egyetemi tananyagból is hiányoznak.


Szabados Pál
Szabados Pálhttps://www.testszerviztudastar.hu/
Küldetésem az életmódváltással és táplálkozással kapcsolatos igényes, tudományosan megalapozott, ismeretterjesztő művek írása. Könyveim állandó szaklektora kiváló mentorom, Dr. Kricsfalvi Péter belgyógyász főorvos és természetgyógyász, akit 2007-ben Batthyány-Strattmann László-díj tüntettek ki életművéért. A személyes sorsom alakulása, és az összegyűjtött tapasztalataim is arra ösztönöznek, hogy tovább folytassam ezt a munkát, és folyamatosan növeljem a tudásomat az emberi test működésével, az életmóddal és a különféle étrenddel és más, ide kapcsolódó ismeretek megszerzésével. Ezt a folyamatosan bővülő tudásomat nagy örömmel osztom meg a műveim iránt érdeklődőkkel.

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

202RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek