fbpx
3.4 C
Budapest
2022. december 1. csütörtök

Testszerviz

Webáruház

Az olvasás haszna: Miért verhetetlen a könyv?

Ez a címe annak a cikknek is, ami 2021. december 1-én jelent meg a HVG Könyvek weboldalon.

- Hirdetés -

Az alábbiakban egy figyelemreméltó részt idézek ebből a HVG-cikkből:

A könyvek a tudás legkoncentráltabb tárházai a világon. Steven Kotler, a New York Times szerzője a saját munkásságán keresztül mutatja be, mit kap egy olvasó egy blogbejegyzés, egy cikk, egy előadás befogadójaként, és mit egy könyv olvasójaként.”

Mennyi igazság van a fenti kijelentésben?

A Kulcs a testhez című könyvem jelent meg elsőként a Kulcs könyvek között. Akkor még nem sejtettem, hogy ebből az első könyvből az évek múlásával egy könyvsorozat lesz, ami ma már 6 kötetből áll.

Nos, ez a könyvem 39300 szóból áll. A könyv megírását megelőzte másfél évnyi tartalomkutatás, adatelemzés, magyarán szorgos tanulás. Persze az is igaz, hogy erre a tudásra építve nagyjából évente, 7-8 havonta írtam meg egy-egy új könyvet. Tehát, aki például az idén megjelent Kulcs a zsírégetéshez című könyvemet vásárolja meg, egy olyan tudást kap a könyvben kézhez, ami mögött valójában 5 évnyi tanulás, adatkutatás és kiértékelés áll.

Mit jelent az, hogy adatkiértékelés egy könyv megírásakor?

Az elérhető szakirodalom, azaz hiteles források (tanulmányok, könyvek) tengernyi adatmennyiségéből meg kell érteni, ki kell válogatni azokat az adatokat, tényeket, amik a könyv célját és tartalmát alátámasztják, érthetővé teszik, majd az egészet úgy kell megszerkeszteni, hogy az elkészült műben ez az adatmennyiség önállóan értető és használható legyen.

A Kulcs könyvekhez nem kell senkinek se biológiai érettségivel, se egészségügyi képzettséggel rendelkeznie ahhoz, hogy megértse és hasznosítsa a könyvekben közreadott, egészségjavításra használható tudnivalókat.

A fentiekből látható, hogy ezek az ismeretterjesztésre szánt könyvek valóban olyan sűrített tudást tartalmaznak, ami mögött az én több évnyi, szorgos munkám áll. Tehát a könyv ára, a könyv elolvasására szánt idő felér az én életemből másfél, két, három stb. akár öt évvel.

Egy Kulcs könyv általában 200 oldalas mű, amit 1-2 hét alatt kényelemesen elolvasható. Ha az Olvasó ezt a tudást saját maga akarná megszerezni és saját maga számára kipróbált formában leírni, úgy gondolom, hogy ez jóval több időt venne el az életéből, mint az én másféltől öt évig terjedő időmet.

És ne feledjük azt sem, hogy a Testszerviz könyvek mögött nem csak az én munkám áll az Olvasó rendelkezésére, hanem magának a Testszerviznek az ügyféltapasztalatai is, amik az első könyvemnél is már több száz ügyfelet jelentett.

Ha ráadásul a Testszerviz Kulcs könyvekből egyszerre többet is megrendelsz, ez jelentős kedvezményhez is juttatja az új Olvasómat.

Ez nyilván tovább növeli a könyvekben hozzáférhető tudás „bekerülési költségének, mint tudásba fektetett összegnek” a hatékonyságát.

Magyarán, kevesebb pénzért még több tudást és több Testszerviz tapasztalatot kap kézhez az Olvasó!

Rendeld meg most! Olvasd magad egészségesre! Kattints a képre!

Szabados Pál
Szabados Pálhttps://www.testszerviztudastar.hu/
Küldetésem az életmódváltással és táplálkozással kapcsolatos igényes, tudományosan megalapozott, ismeretterjesztő művek írása. Könyveim állandó szaklektora kiváló mentorom, Dr. Kricsfalvi Péter belgyógyász főorvos és természetgyógyász, akit 2007-ben Batthyány-Strattmann László-díj tüntettek ki életművéért. A személyes sorsom alakulása, és az összegyűjtött tapasztalataim is arra ösztönöznek, hogy tovább folytassam ezt a munkát, és folyamatosan növeljem a tudásomat az emberi test működésével, az életmóddal és a különféle étrenddel és más, ide kapcsolódó ismeretek megszerzésével. Ezt a folyamatosan bővülő tudásomat nagy örömmel osztom meg a műveim iránt érdeklődőkkel.

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

198RajongókTetszik
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek