fbpx
13.4 C
Budapest
2024. március 28. csütörtök

Testszerviz

Webáruház

VAKONDTÚRÁS TORTA – SÜTÉS ÉS CUKOR NÉLKÜL

A kisvakond gyermekkorunk kedvenc figurája. Most egy vakondtúrást mutat be nektek. Imádni fogod a sütit is és rendkívül könnyen elkészíted.

- Hirdetés -

Hozzávalók (egy 20 cm átmérőjű kerek jénai tálhoz):

Elkészítése:

1. A mandulát és a mazsolát aprítógépben őröltem meg, majd a kakaóporral együtt, lágyabb, puha masszává gyúrtam össze.

2. Egy kerek jénai tálat folpakkal béleltem ki, és egy kevés olvasztott kókuszzsírral kentem be. 
A kakaós massza 2/3-át kisebb darabokban haladva körbe a jénai falára tapasztottam.

3. A maradék masszát kis morzsákká gyurkáltam, morzsoltam, a gyerekek imádnak ebbe bekapcsolódni, ahogyan az előző bélelésbe is.

4. Egy nagyobb banánt félretettem, a többit botmixerrel pürésítettem össze a krémes túróval. 
Végül hozzáadtam a puha, szoba-hőmérsékletű kókuszzsírt, és jó habosra kavartam, hogy alaposan elvegyüljön benne ez is. 
Ízlés szerint ekkor édesíteni lehet még egy kevés vaníliával.

5. A kakaós alappal kibélelt jénaiba belefektettem a felezett banánokat.
Majd ráöntöttem a túrós-kókuszzsíros krémet, a tetejére pedig rámorzsoltam a kakaós, mazsolás maradékot. 
A tortánknak már csak le kell hűlnie.

Ehhez 15-20 percre fagyasztóba tettem, majd másfél órára csak simán a hűtőbe. 
Erre azért van szükség, hogy a kókuszzsír szeletelhetővé fogja össze a túrókrémes tölteléket. Nem fog kőkeményen állni, inkább lágyan krémes, de szeletelhető lesz.
Végül óvatosan kifordítottam a jénaiból, és lehúztam róla a folpakkot.
Szeletelés előtt 15 perccel érdemes kivenni a hűtőből, hogy a tölteléket megtartó kókuszzsír meglágyuljon egy kicsit.
A túróra tekintettel érdemes hűtőben tartani és legfeljebb 6 nap alatt elfogyasztani a maradékot.

Forrás: idotetrisz.blog.hu

JÓ ÉTVÁGYAT!

TETSZIK A TORTA? ITT TALÁLSZ MÉG TÖBBET!

Testszervizelj és érezd jól magad!

Első lépés az életmódváltáshoz!

Vakondtúrás torta sütés és cukor nélkül

MILYEN GARANTÁLTAN CUKOR ÉS GABONALISZT MENTES DESSZERTEK VANNAK A SZAKÁCSKÖNYVBEN?

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

202RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek