fbpx
10.5 C
Budapest
2024. április 20. szombat

Testszerviz

Webáruház

Állandósított életmódváltás

Az én sztorim

Az életünkben vagy mi magunk döntünk saját megfontolásból néhány változtatásról, vagy egy súlyos vagy nehéz élethelyzet kényszeríti ránk ezt.

- Hirdetés -

Velem ez utóbbi történt, amikor – már több mint tíz éve -, egy már korábbról érzett tünetsorozat egy súlyos betegséggé erősödött, és az életemet csak a gyors műtét menthette meg.

Ekkor én is, másokhoz hasonlóan elkezdtem másként látni a világot, illetve magamat benne. Nyilvánvaló lett számomra, hogy a korábbi stresszes és „gyorskajás” életmódot nem lehet tovább folytatni. A műtét és az azt követő lábadozás alatt lefogytam 76 kilóra, ami kevesebb volt a 18 éves korombeli 80-nál. Így nekem erősödni kellett, és visszanyerni a korábbi súlyomat, pontosabban abból valamennyit, mert nem szerettem volna újra 90 kiló fölé kerülni. Ezt nem tartottam túl soknak a 182 centis testmagasságomhoz képest, de azért volt valamennyi derékbőség plusz, amit jó lett volna elkerülni.

Az új élet, mert a műtét időpontja nekem egy új időszámítást is jelentett, azzal kezdődött, hogy javarészt csak biozöldséget ettem és vegetáriánus irányba indultam el. Továbbra is ettem tejterméket és tojást, és megpróbáltam ebben az irányba haladni.

A hónapok múlásával nem igazán éreztem jól magam, hiányzott a hús, a kolbász, így ezek lassan visszalopództak a tányéromra, de azért kevesebbet ettem belőlük, mint korábban. Hosszabb távon is megmaradt a több zöldség, főleg párolva, sütve. Ekkor a kenyeret és más gluténtartalmú lisztekből készült tésztákat is kerültem. Főleg barna rizst ettem köretként a zöldségekhez, és némi sovány húshoz.

A kedvem így már jobb lett, a hónapok múltával a súlyom is gyarapodni kezdett, újra átléptem a 80-at, majd a 85-öt, visszajött némi pocak is, és néhány év alatt újra elértem a 90 feletti kilókat.

De a súlyos betegségem többet már nem jelentkezett, az ötéves orvosi kontrollidőszak is letelt. Ezzel biztattam magam, hogy minden jó lehet, hiszen egészségesnek éreztem magam az újra felgyűlt kilók ellenére.

Akkor még semmit sem tudtam a testem működéséről, hogy mit is kellene ennem, milyen életmódot kellene folytatnom.

Így pár év alatt a betegség miatti vészhelyzetkor lelkesen megfogadott, főleg étrendi változtatások idővel megkoptak, és az elém kerülő ételek egyre jobban hasonlítottak a műtétem előttiekre. A kenyér is csak vissza-visszakéredzkedett a kezembe, egy darabig újra ettem, aztán megint elhagytam egy jó ideig.

Egyszer fenn, máskor lenn – így kell ennek lennie?

Szóval, ez az egész eléggé hullámzó volt, annak ellenére, hogy elkezdtem könyveket olvasni a táplálkozásról, az emberi test működéséről. Főleg ez utóbbi volt viszonylag nehéz, mert ezeket a könyveket főleg orvosoknak vagy orvosnak tanulóknak írták.

Így jött el az életembe a Testszerviz 2015. nyarán. Így lettem az első négy Kulcs-könyv szerzője is, amikben megpróbáltam úgy bemutatni az életmódváltást és az emberi test működését, hogy lehetőleg minél többen megértsék azt.

Az elmúlt években gyakran találkoztam a sorsommal hasonlót befutókkal, akik könyveket olvasva vagy szakértőkre hallgatva maguk is megtették az első sikeres lépéseket a jobb egészséghez vezető úton. Aztán az idő múlásával náluk is gyengült a kitartás, és újra visszakúsztak a kilók, megnőtt a derékbőség.

Rá kellett jönnöm, hogy nem feltétlenül baj az, ha ez így történik. Jöjjön csak az újbóli nekirugaszkodás! Kívülről talán úgy látszik, hogy körbe-körbe megy az ember, de minden újrakezdés egyben új esélyt is jelent a sikerre!

Ezért született meg a Kulcs a zsírégetéshez című új könyvem.

Ez a könyv a zsírégest állítja a középpontba, és ezt járja körül az alvás, az étrend, a testmozgás, a hormonműködés és más további, az életmódunkkal befolyásolt dolgok felől. Így teljes lesz a kép, és ennek megfelelően haladva egyre közelebb kerülhetünk a több energiához, a táplálóbb ételekhez, a jobb alvásminőséghez és nem utolsó sorban az ideális testsúlyhoz.


Szabados Pál
Szabados Pálhttps://www.testszerviztudastar.hu/
Küldetésem az életmódváltással és táplálkozással kapcsolatos igényes, tudományosan megalapozott, ismeretterjesztő művek írása. Könyveim állandó szaklektora kiváló mentorom, Dr. Kricsfalvi Péter belgyógyász főorvos és természetgyógyász, akit 2007-ben Batthyány-Strattmann László-díj tüntettek ki életművéért. A személyes sorsom alakulása, és az összegyűjtött tapasztalataim is arra ösztönöznek, hogy tovább folytassam ezt a munkát, és folyamatosan növeljem a tudásomat az emberi test működésével, az életmóddal és a különféle étrenddel és más, ide kapcsolódó ismeretek megszerzésével. Ezt a folyamatosan bővülő tudásomat nagy örömmel osztom meg a műveim iránt érdeklődőkkel.

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

205RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek