fbpx
17.9 C
Budapest
2024. március 28. csütörtök

Testszerviz

Webáruház

Stressz az orvos szemével

Ebben a pár sorban dr. Kricsfalvi Péter, belgyógyász, természetgyógyász és reumatológus főorvostól idéznék neked, hogy tudomást szerezz egy új stresszforrásról. Ha esetleg még nem ismernéd, ő írta a „Kulcs a stresszhez” című könyvet.

- Hirdetés -

Íme tehát a doktor úr gondolatai:

„Kezdetben azt gondolták, hogy a technológia felére fogja csökkenteni a munkaidőt, és így több lehet majd a pihenés. Ehelyett a munkaadagok intenzívebbé váltak, az elvárások magasabbakká, ehhez pedig szegényesebb emberi kapcsolatok és kommunikáció társul.

Minden más képzettségű csoporthoz képest a számítógéphasználóknál figyelhető meg a legtöbb stresszhez kapcsolódó panasz.”

„A szem túlerőltetése, a hátfájás, a fejfájás, a feszültség, az aggodalmaskodás és a csökkent mentális készenlét tartoznak a leggyakoribb panaszok közé. Az otthonról végezhető távmunka ebből a szempontból jó lehetőségnek látszik, ugyanakkor növeli az izoláció és az önkizsákmányolás mértékét.

A számítógéppel dolgozók esetében a stressz nagysága mérhető, stresszhormonszintjük tartósan emelkedett. És nem csupán a felnőttek érintettek, hanem a gyerekek is, akik ugyan sokkal hamarabb megbirkóznak a technikai nehézségekkel, viszont nincs fogalmuk az elszenvedett testi-lelki hátrányokról, az őket érő sokféle hatásról.

A digitális világ foglyai, már kisgyermek kortól, folyamatos kihívás számukra a villódzó, gyorsan váltakozó képkockák sora, az éles és időnként már idegesítően élénk színek kavalkádja, a folyamatos, többnyire túl hangos hanghatás.”

„Az agya folyamatosan zsibong az adat és kép áradattól, de ő maga egyhelyben, mozdulatlanul ül, és nem beszél közben, nem adja át a gondolatait, nem teszi fel a kérdéseit, így nem kerül levezetésre a feszültség, ami később fog robbanni. Hatására sokszor nem tud elaludni, megnő a mozgásigénye, agresszívvé válik verbálisan és vagy fizikálisan is, vagy éppen befelé fordulóvá, depresszívvé.”

Nos kedves olvasónk, mint olvashattad, a technológia ténylegesen rossz irányba befolyásolhatja nemcsak a mi, de a gyerekeink életét is. Persze ha erre nem lenne megoldás, akkor nem lenne hasznos az írásom. Van lehetőség arra, hogy változtass a kimenetelen. Nincs is más dolgod, mint hiteles forrásokból informálódni és alkalmazni azt, amivel gazdagodtál!

Ajánlanám figyelmedbe Kricsfalvi doktor úr: Kulcs a stresszhez című könyvét, melyet nyomtatott formában a kezedbe vehetsz!


„Nagyon tetszik a könyv! Beleolvasva azon kaptam magam, hogy nem tudom letenni!

Nagyon részletesen és alaposan van kifejtve minden zegzuga a stressznek, a reakciónak és a fejlődésre gyakorolt hatásoknak!

Ugyanakkor gyakorlati eszközöket, megoldásokat ad realista megvilágításból!” – Dr. S.R. 

NYOMDAI VÁLTOZATOT KÉREM!                         E-KÖNYV VÁLTOZATOT KÉREM!

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

202RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek