fbpx
10.8 C
Budapest
2024. október 15. kedd

Testszerviz

Webáruház

Rostokkal védd magad!

Bár sokat hallani a bélflóráról, mégis keveset teszünk érte.

- Hirdetés -

Miért kulcsfontosságú a megfelelő bélflóra az egészségünk érdekében?

A bélflóráról dióhéjban

Amikor megszületünk, az emésztőrendszerünkben még nincsenek baktériumok, és parányi élőlények, amik csak később telepednek meg, bár már a születésünk után rögtön elkezdődik ez a folyamat.

Az anyatejben levő anyagok már az első szoptatástól kedve elősegítik a hasznos parányokból álló bélflóra kialakulását, aminek alapvető szerepe van az immunrendszer beindításában.

Így már csecsemőkorban elkezdődik a bélflóra kialakulása, ami a belek nyálkahártyáján megtelepedő baktériumok és más parányi élőlényekből, úgynevezett mikroorganizmusokból áll.

Ezeknek a velünk élő parányi élőlényeknek az összetétele és feladata az emésztőrendszer különböző területein más és más.

A megdöbbentő, hogy az egészséges, nagyon változatos összetételű bélflóra felnőttkorra eléri a kb. 1,5-2 kg össztömeget, ha le tudnánk mérni.

Ismerjük meg a gyomortól a bélig tartó flórát!

Ahogy a gyomortól haladunk a végbél felé, úgy az ott élő baktériumok és más mikroorganizmusok száma is egyre emelkedik.

Ez azt is jelzi, hogy a felső szakaszban, azaz a gyomorban és a vékonybélben jellemzően enzimes, az alsóban inkább baktériumok által megtörténő emésztés folyik.

A vastagbélben már nagyon „népes” a bélflóránk, ez egy rendkívül sűrűn belakott bélszakaszunk, amelyhez képes alig lakottnak mondható a gyomor és a vékonybél.

Ezek a parányi élőlények serkentik a bélhámsejtek működését, és a még meg nem emésztett szénhidrátok és az emészthetetlen rostok lebontásában is közreműködnek, és több ásványi anyag felszívódását (kalcium, magnézium, vas) is segítik.

Ezek a parányi élőlények vitaminokat is termelnek nekünk (B-vitaminok, K-vitamin), illetve még több olyan anyagot is, melyek védelmi feladatokat látnak el a szervezetben.

De nem csak jótékony bélbaktériumok élnek a beleinkben, vannak káros velünk élők is. Ezekkel szemben is védelmet nyújt a hasznos bélflóra, mert gátolja a „rossz bacik” és már betegséget okozó parányok (vírusok, gombák) szaporodását.

jó bélflóra megakadályozza a méreganyagok, és a különféle allergiát okozó anyagok felszívódását is, a szervezetbe behatoló kórokozók elleni védelmen kívül.

Különféle rostok

Az emészthetetlen keményítőből, azaz összetartozó cukormolekulákból álló hosszú láncokból álló rostok kétfélék lehetnek, vízben oldódóak és vízben oldhatatlanok. Vízben oldhatatlan például a cellulóz, ami a széklettel együtt távozik a beleinkből.

rostokat mi nem tudjuk megemészteni, mert nem termelünk olyan emésztő enzimeket, amik feldarabolná ezeket a láncokat, és kiszabadulhatna belőlük a már felszívódásra képes cukor.

A rostok közül a bélflórának a vízben oldódóak a hasznosak. Ilyen például az almában levő pektin.

A vastagbélben velünk élő hasznos baktériumok tehát ezeket a vízben oldható rostokat képesek erjeszteni, más szóval fermentálni, nagyjából ahhoz hasonlóan, ahogy baktériumok „készítik el” nekünk a kovászos uborkát vagy a savanyú káposztát.

A baktériumok igazából az erjesztés alatt keletkező cukrokból élnek, azokat hasznosítják saját részre. Eközben azonban többféle, nekünk hasznos anyagot is termelnek, amik már át tudnak jutni a vastagbél falán.

Milyen anyagok ezek?

Ilyen nekünk hasznos anyag például a vajsav, ami – ahogy a neve is mutatja – a vaj avasodásakor keletkezik.

A vajsav a vastagbélben azonban hasznos, úgynevezett rövid szénláncú zsírsav.

Még másféle rövid szénláncú zsírsavak is keletkeznek a vízben oldódó rostok erjesztése során. Ezek a zsírsavak azért hasznosak nekünk, mert ezek a vastagbél sejtek elsődleges energiaforrásai.

A vastagbélen keresztül a vérkeringésbe jutó rövid szénláncú zsírsavak más sejtjeinknek is lehetnek energiaforrásai, illetve csökkentik a gyulladástféken tartják a rákért felelős elvadult burjánzó sejteket.

Ezek a zsírsavak adják a teljes energiaszükségletünk 5-10 %-át!

Kulcs az immunrendszerhez könyv

Ez a könyv értékes összefüggésekre világít rá a bélflóránk és az immunrendszer kapcsolatáról, és pontosan leír minden olyan dolgot, amivel a bélflóránkat az étrendünkkel és életmódunkkal támogatni tudjuk.

Természetesen ez a gondoskodás kamatostul megtérül, hiszen ezzel nemcsak a bélflóránk érzi jól magát, hanem az egészségünk is hosszú távon megmaradt.

„A betegség a belekben kezdődik” járja a híres mondás, amit így is át lehetne fogalmazni: „az egészség is a belekben kezdődik”.



Vitalissimo egészség webáruház megoldások

bélflóránk a sok cukorban és gyorsan felszívódó szénhidrátokban gazdag, de rostszegény étrend, a sok stressz, a mozgásszegény életmód, valamint az antibiotikumok miatt nagyon gyakran sérül, és ez emésztési panaszokbanhasmenésben vagy éppen székrekedésben is érzékelhető lesz.

De nem kellene megvárni a tüneteket, még helyes étrend és életmód mellett is érdemes a velünk hasznos parányokra gondot fordítani.

Natur Tanya® VEGÁN BÉLRADÍR PLUSZ

Miért olyan nagyszerű ez a termék?

Natur Tanya® VEGÁN BÉLRADÍR PLUSZ három féle vízoldékony prebiotikus rostforrást, valamint standardizált orvosi citromfű kivonata rozmaringsavat tartalmaz a bélrendszer egészségének, az emésztés támogatásának és az étkezések utáni kisebb mértékű vércukorszint-emelkedésnek az elősegítésére.

Az ORVOSI CITROMFŰ KIVONATÁNAK a hatóanyaga a ROZMARINGSAV

citromfű antioxidáns hatóanyaga a rozmaringsav emésztőrendszert fertőtlenítő hatású vegyület, segít idegi eredetű emésztési zavarok esetén, nyugtató és görcsoldó a gyomor-bélrendszerre.

Ez a termék támogatja a jó és rossz baktériumok egyensúlyának visszaállítását,
a gyulladások visszaszorítását, mérsékli a puffadást és a hasi görcsöket.

Myrobalan DETOX 30 NAPOS BÉLTISZTÍTÓ Csomag

Mit kell tudni róla?

Az egy havi adagot tartalmazó termékcsomag 3 féle összetevőből áll:

– NODIDA CANDIDA, GOMBÁK, PARAZITÁK ELLEN

– PUREWELL BÉLTISZTÍTÓ

– FIBER 16 – BÉLTISZTÍTÓ NÖVÉNYI ROST-KOMPLEX

Ennek a három terméknek az együttes használata:

– HOZZÁJÁRUL A RENDSZERES SZÉKLETÜRÍTÉSHEZ
– MEGSZÜNTETI A PUFFADÁST
– MEGSZÜNTETI A SZÉKREKEDÉST VAGY A HASMENÉST 
– A SALAKANYAGOK KITAKARÍTÁSÁVAL HOZZÁJÁRUL A FOGYÁSHOZ
– AZ IMMUNRENDSZERT ERŐSEBBÉ ÉS ELLENÁLLÓBBÁ TESZI

Szabados Pál
Szabados Pálhttps://www.testszerviztudastar.hu/
Küldetésem az életmódváltással és táplálkozással kapcsolatos igényes, tudományosan megalapozott, ismeretterjesztő művek írása. Könyveim állandó szaklektora kiváló mentorom, Dr. Kricsfalvi Péter belgyógyász főorvos és természetgyógyász, akit 2007-ben Batthyány-Strattmann László-díj tüntettek ki életművéért. A személyes sorsom alakulása, és az összegyűjtött tapasztalataim is arra ösztönöznek, hogy tovább folytassam ezt a munkát, és folyamatosan növeljem a tudásomat az emberi test működésével, az életmóddal és a különféle étrenddel és más, ide kapcsolódó ismeretek megszerzésével. Ezt a folyamatosan bővülő tudásomat nagy örömmel osztom meg a műveim iránt érdeklődőkkel.
Előző cikk
Következő cikk

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

207RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek