fbpx
3.9 C
Budapest
2024. április 19. péntek

Testszerviz

Webáruház

Kütyümentes családi élmények

Tudjuk, hogy nem lehet kütyük nélkül élni, legalábbis a mai világban nagyon nehéz lenne kivitelezni. Azonban mindannyian érezzük, hogy időnként jól jön egy kis digitális elvonulás, amikor kütyük nélkül kapcsolódik ki a család – főleg ha már kamaszkorúak a gyerekek.

- Hirdetés -

MI AZ A DITOX?

Ez hívta életre a DiTox-ot (DIgitális deTOXikálás),amelynek célja, hogy a család minden tagjának segítsen időnként letenni a telefont és közös élményeket gyűjteni, offline. Mi megszervezzük az egész családi tábort a szállástól az étkezésen át a programokig, hogy a kamaszoknak és szüleinknek csak magukra és egymásra kelljen figyelniük.

A TAVASZI TÁBOR

Első táborunkat Cserhátszentivánon tartottunk,45 órát töltöttek a családok teljesen offline. Minden telefont, okosórát, fényképezőgépetletettünk már érkezéskor: ismeretlenekből letteköt perc alatt ismerősök, a tábor végére barátok.

Természetesen volt egy „vészhelyzet eseténhívható” telefonszám, amit az otthoniaknak meglehetett adni, így közvetve elérhetők voltak arésztvevők – a vészhelyzeti telefonszám szerencsére egyszer sem csengett.

A programokon való részvétel sosem voltközelező, ám az aktivitásért és a jó szereplésért is DiTox pontokat lehetett gyűjteni a végső győzelemért folyó küzdelemben – így végig óriásivolt a lelkesedés.

„Szuper volt rengeteg új emberrel találkozni és megismerni őket. Észrevenni, hogy telefon nélkül is milyen jól el lehet lenni.”

– egy kamasz visszajelzése

MIT CSINÁLTUNK?

A tábor programját úgy állítottuk össze, hogy kifejezetten kamaszoknak és szüleiknek való elemekből álljon, legyen benne fizikai és szellemi próbatétel is.

A programok között két, kifejezetten családi kihívásra került sor. Kvíz-esten mérték össze szellemi tudásukat a családok, előtte egy ötórás stratégia túrán küzdöttek meg egymással, legyőzve az eléjük gördített számos akadályt.

A többi programra szabad csapatválasztással lehetett nevezni, így például a gyerekcsapatokat felnőttcsapat hívta ki egy fantasztikus activity-partyra.

A szervezett programelemeket mindig szabadidő váltotta, a kamaszok általában egymás társaságában játszottak, röplabdáztak, pingpongoztak, társasjátékoztak, kártyáztak, és amikor előkerültek a gitárok, együtt zenéltek. A szülők ilyenkor olvasgattak, beszélgettek, rövidsétát tettek a környéken a párjukkal, és este a tábortűznél közös borozgatással zárták a napot.

„A család intenzív, tartalmas együttléte, jó beszélgetések. A kamasz gyerekeim szuperjól elvoltak az offline világban. Nem veszekedett a család (ami főleg azért szokott lenni, hogy tegyék le a telót).”

– egy résztvevő szülő mondta

AZ ELSŐ TAPASZTALATOK

Őszintén szólva nem volt egyszerű öszegyűjteni azt a 35 főt, aki elsőként vállalkozik egy ekkora kalandra. 15 felnőtt és 20 kamasz (10+ évesek, jellemzően a 13-18 közötti korosztályból, fiúk és lányok vegyesen) vágott bele a kihívásba. Érdekesség, hogy voltolyan család, ahol a nagybácsi hozta el három unokaöccsét, de velünk tartott azegyik családnál lakó egyiptomi cserediák is, aki szinte azonnal beilleszkedett.

Hittük, hogy jó lesz, de a siker mértéke még bennünket is meglepett. A rogramzáró kérdőív válaszai alapján elmondhatjuk: kivétel nélkül minden résztvevő úgy nyilatkozott, hogy feltétlenül szeretne újra jönni.

És hogy hogyan is bírtuk kütyümentesen? Egy felnőtt mondta csak, hogy neki nehéz volt a telefon-nélküliség, a résztvevők 36%-a azt tapasztalta, hogy szinte észre sem vette, hogy nincs telefonozás, annyira jó volt a társaság és a program, és csak ritkán jutott eszükbe a telefonjuk. 61% számára pedig nemcsak, hogy nem volt nehéz offline lenni, hanem konkrétan jó érzés volt teljesen kikapcsolódni.

Egyébként a legizgalmasabb a történetben, hogy a gyerekeknél a válaszok még kicsit pozitívabbak is voltak, mint a felnőtteknél 😉

Kápolnás Vera – DiTox

Bogyó Péter
Bogyó Péterhttps://www.bogyopeter.hu
Digitalizációs szakértő, podcast és videós műsorok házigazdája A nagysikerű HR Aktuálok és HRTV műsorok után, most saját podcastjével, a Digitális bennfentes adásaival segít a vezetőknek és cégtulajdonosoknak felkelteni az érdeklődésüket és segíteni elindulni a digitális átalakulás útján.

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

204RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek