fbpx
16.2 C
Budapest
2024. március 28. csütörtök

Testszerviz

Webáruház

Zöld leves a hátsókertből

Persze most joggal mondhatnád, hogy nincs hátsó kert. Az életmódváltásban az a legfontosabb, hogy megoldásokban gondolkodunk és nem abban, hogy miért is nem lehet. Ha nincs kerted, akkor van másnak. Piac? Egy zöldséges stand? Mindegyik megfelelő a kert helyett!

- Hirdetés -

Leves hozzávalók:

• 2 evőkanál vaj
• 1 apróra vágott vöröshagyma
• 2 fokhagyma
• só
• bors
• 1 édes burgonya
• 0,5 l víz
• 100 g spenót
• pirított-őrölt szezámmag
• házi vagy bio joghurt

Elkészítése:

1. Olvasszuk meg a vajat közepes lángon, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát az áttört fokhagymákkal, majd sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt 5-10 percig arany színűre pároljuk.
2. Belehelyezzük a felvágott burgonyát – héját rajta hagyva -, és a fedőt visszatéve további 5 percig a vajas-hagymás keveréken pároljuk.
3. Beleöntjük a vizet és addig főzzük, amíg az édesburgonya könnyedén kettévágható egy villával.
4. Levesszük a tűzről, majd a belekevert spenótot egy percig fonnyadni hagyjuk.
5. Végül krémesre turmixoljuk, és joghurttal, valamint pirított-őrölt szezámmaggal tálaljuk.

Köszönjük a receptet Babos Kata konzultánsunknak!

FANTASZTIKUS LEVES RECEPTEK VÁRNAK RÁD ITT!

Zöld leves a hátsó kertből

BÁMULATOS RECEPTEKRE VÁGYSZ?

LAPOZZ BELE VARÁZSLATOS ALAKFORMÁLÓ SZAKÁCSKÖNYVÜNKBE!


TURMIXBAN PARTNERÜNK: AZ ELECTROLUX

EXPLORE 7 TURMIXGÉP A TESTSZERVIZ AJÁNLÁSÁVAL.

Electrolux
Bemutató videó a turmixgépek Ferrarijáról! Kattints a képre!

ITT VÁR RÁD A TE IGAZÁN VERHETETLEN TURMIXGÉPED!

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

202RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek