fbpx
12.9 C
Budapest
2024. október 8. kedd

Testszerviz

Webáruház

Tippek a PCOS kezeléséhez

Korábban az ovárium szindrómáról (PCOS) írtam és megígértem, hogy adok pár javaslatot, hogy segítselek. Előző írásomhoz kattints ide!

- Hirdetés -

Tudod a PCOS-t gyakran csak akkor fedezik fel, amikor nem sikerül a gyerekvállalás, pedig korábban is vannak figyelmeztető jelek. Leggyakoribb tünetek közé tartoznak: rendszertelen menstruáció, ciszták megjelenése a petefészekben, zsíros, mitesszeres bőr, hajhullás, hasi elhízás. Fontos megjegyezni viszont, hogy a tünetek egyénenként változhatnak, sok PCOS-ben szenvedő hölgy kifejezetten vékony testalkatú.

Nézzük meg tehát mit lehetne mégis tenni ebben a helyzetben?

Elsősorban kövessük az endokrinológus és nőgyógyász szakorvos utasításait.

  • Ezen kívül pedig ammenyiben csak lehetséges lenne, érdemes lenne elkerülni a cukrot és finomított szénhidrátokat, melyek a leginkább rontják a helyzetet.
  • A cukrot a táplálkozásunkban helyettesíthetjük édesítőszerekkel, mint a stevia, eritrit és nyírfacukor(xilit).
  • Próbáljuk meg mellőzni a búzalisztet és az abból készülő ételeket.
  • Sőt a tésztafélékről sem kell lemondani, ugyanis lehet már olyan száraztészta féléket találni, melyek nem búzalisztből készülnek.  Kiváló alternatíva a kölestészta.

Nyilván jó lenne megtalálnia mindenkinek azt a fehérliszt helyettesítőt, mely leginkább ízlik a saját és akár a családja számára.

  • Amennyiben mégis becsúszna egy kis cukor vagy liszt a napunkba, akkor próbáljuk azt inkább tízóraira időzíteni.
  • Ami még sokat tud segíteni, ha találunk egy olyan mozgásformát, melyet szívesen gyakorlunk! A rendszeres mozgás ugyanis a hormonális problémákra nagyon jó hatással van.

Íme tehát ez lenne az út, melyen el lehetne indulni.

Tanácsolom, ha hasonló gonddal küszködsz, kezd el kipróbálni a javaslataim. Sokat segíthet!

Dr Suba Réka – belgyógyász rezidens

Valamint, amennyiben szeretnél még többet megtudni arról, mivel javíthatod a hormonháztartásod állapotát, jó segítség lehet számodra a Kulcs a hormonokhoz könyv. Innen tudod beszerezni!

dr. Suba Réka
dr. Suba Rékahttp://www.testszerviz.ro
Suba Réka vagyok. Testszerviz Konzulens és rezidens orvos Marosvásárhelyen. Mivel időm nagy részét az orvostudomány tanulmányozásával töltöm, nagyon fontos számomra az egészség elérése. Ezért is próbáltam megoldást találni a testi panaszaimra, de nem szerettem volna egyből gyógyszerekkel kezdeni. Évek óta szenvedtem lassú anyagcsere következményeitől, mint például a székrekedés, puffadás. Emellett folyton elálmosodtam ebéd után, ami megakadályozott abban, hogy odafigyeljek órákon. Alacsony volt az energiaszintem. Már eleve fáradtan ébredtem és ez a nap folyamán csak fokozódott. Mivel ezek a panaszok eléggé megkeserítették az életem, elkezdtem megoldást keresni a problémáimra. Találkozva a Testszerviz technológiával világossá vált számomra, hogy helyreállítható az egyensúly a szervezetemben. A programon haladva saját magamon éreztem, hogy ha megfelelően támogatjuk a testet, az óriási energiákat mozgat meg az optimális helyreállításáért. Megtapasztaltam, hogyan hatnak a különféle táplálékok a szervezetemre és azóta tudatosabban élek. Mára már nem jelent gondot, ha a programom reggel 8-tól, este 8-ig tart. Napközben nem tör rám álmosság és az emésztési problémáim is megoldódtak. Egyszóval jól érzem magam a testemben és mindezt úgy értem el, hogy a program során sosem voltam egyedül, mindig ott álltak mellettem. A saját és a többi 170 ember tapasztalata, akik a program hatására elégedettebben éli az életét, kevésbé stresszesen, nem félve attól, hogy a leadott kilók visszamásznak, teljesen meggyőzött és a csapat tagjává akartam válni, hogy konzulensként minél több embernek segíthessek.  A program végén tudni fogod, hogyan működik a tested, mire hogyan reagál és te magad is képes leszel rá, hogy önállóan szervizeld.

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

207RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek