A Kulcs a testhez című könyvem az első Testszerviz Kulcs könyv, ami 2017 óta a legtöbb példányban eladott Kulcs-könyvem.
Ezen nem is csodálkozom, hiszen talán ez az egyik legátfogóbb leírása a szervezetünk működésének, és mindannak, ami ahhoz kell, hogy az Olvasó sikeres legyen az életmódváltásban.
Miről szól ez a könyv?
Így a könyv nem csak arról szól, hogy milyen következményei lesznek ránk nézve, ha a szokásos, élelmiszeripar által kínált, feldolgozott élelmiszerekből és készételekből áll az étrendünk, hanem olyan fejezeti is vannak a könyvnek, ami stresszel, az alvással, és a testmozgással foglalkozik.
Ez nem véletlen, hiszen a megfelelő életmód része az étrend, a testmozgás és a regenerálódás, mindez helyesen.
Hogy mi a helyesnek tartott étrend, életmód, arról ezernyi cikk, könyv és más információ áll már rendelkezésre, és ember legyen a talpán, aki el tud igazodni ebben az útvesztőben.
A könyv megjelenése előtt két évet szántam rá, hogy a leginkább megvalósítható és eredményre vezető tudnivalókat foglaljam össze egy könyvbe. Így született meg a Kulcs a testhez című könyv.
Az alábbiakban közölt, a táplálkozásról és az étrend alapjairól szóló, több részben ide leírt fejezet nyújt betekintést ebbe a könyvembe:
Tudatos táplálkozás
Az elmúlt több mint negyedszázad részben azzal telt számomra, hogy megpróbáltam erre az egyszerű kérdésre választ kapni: létezik-e egyáltalán bárki számára megfelelőnek nevezhető étrend, amely megfelelne az alábbi szempontoknak:
- étkezések után feltöltene energiával,
- megfelelően táplálná a testet,
- nem okozna testsúlyproblémákat – hosszú távon se,
- nem lennének egészségügyi kockázatai,
- kezelné a különféle ízek utáni sóvárgást (édes, sós),
- és végül egész élethosszon tartható lenne?
Sajnos be kell vallanom, hogy ilyen étrendet nem találtam, így nem is tudok javasolni. Arra jöttem rá, hogy olyan sokfélék vagyunk, hogy olyan sokféle életkörülmény hat ránk, hogy ezt nem lehet megtenni.
Ennek ellenére leírok itt néhány alapszabályt, amely jó kiindulási alap lehet a tudatos, személyre szabott étrend kialakításához.