/akinek nem szűre, ne viselje/
Gyermeknap.
Persze értem az ünnepet magát, – egy igazán különleges, boldog nap a gyerekeknek – de számomra nem igazán értelmezhető.
Egy szerető családban, minden nap gyermeknap van.
Egy szerető családban a gyermek minden napját boldogan éli meg.
Hiszen a szülőnek a gyermek az első. Vagy talán mégsem?
Ez természetesen nem a majomszeretetet jelenti – amikor mindig minden úgy történik, ahogy a gyerek akarja, – de minden nap éreznie kell, hogy szeretik, hogy biztonságban van és a szülei azok, akikre mindig számíthat.
Péntek délután vásárolni indultam.
Az élelmiszerboltban már a bejáratnál hallottam egy gyermek üvöltő hangját. A gyermek nem sírt, hanem üvöltött, végeláthatatlanul. Egy ideig nem vettem róla tudomást, végül már nem bírtam tovább és a közelébe mentem.
Egy anya, két gyermekkel nézelődött a sorok között. A nagyobb gyermek unottan állt, a kisebb pedig látszólag minden ok nélkül üvöltött. Anyuka telefonált, nagyokat nevetve trécselt valakivel. Elfacsarodott a szívem.
Miért nem guggolsz le a gyermeked mellé, és nyugtatod meg Őt?
Miért szültél gyermeket, ha minden más fontosabb neked, mint, Ő? – szaladtak át rajtam a gondolatok és sietve távoztam a boltból.
A cipőboltba érve szinte ugyanaz a helyzet fogadott. Egy csodálatos angyalszőke kislány lábára próbálta az anyja felerőszakolni a cipőt.
Szemmel látható volt, hogy megfeszített izmokkal nem fog felmenni az a cipő, de az anya nem adta fel. A kislány sírt, és kiabált, hogy haza akar menni.
Szomorúan érkeztem haza.
Kiültem a teraszra, nyugalomban elkortyolni egy kellemes kávét.
Miért nem állsz meg egy pillanatra és veszed az öledbe a gyerekedet?
Miért nem nyugtatod meg, ha valóban annyira sürgős a cipőt most megvenni?
Miért szültél gyermeket, ha csak ordítozol vele? – vágtattak a mondatok a fejemben.
Szomszédomban ekkor egy 7 év körüli kisfiú üvöltött. Nem kiabált, üvöltött. Mint rendszerint minden délután.
Minden délután a 20 négyzetméteres udvaron üvöltve focizik. Órákon keresztül.
Még türelmes vagyok. Mert nagyobb a sajnálatom a gyermek iránt, mint a kellemetlenségem a zaj miatt.
Vajon mit csinálnak a szülők? Nem tudhatom, csak hallom, hogy befelé szólítják. A gyermek üvölt, hogy még focizni akar. A gyereket a teraszra zárják, aki ezek után még jobban üvölt.
Miért szültél gyereket, ha nincs időd, hogy elvidd a 150 méterre lévő foci pályára?
Miért szültél gyereket, ha nincs igényed arra, hogy megnyugtasd, megöleld és legfőképpen MEGÉRTSD Őt?
Nem csak Neked, a gyermekednek is vannak érzései.
Joga van hozzá, hogy legyenek érzései! Ő is érez aggodalmat, fáradtságot, magányt, időjárási frontokat….szeretethiányt – szakítanak szét a gondolataim.
A gyermek felelősség.
Egy életre szóló felelősség.
A további generációkra gyakorolt hatások miatt, tán örökre szóló felelősség.
Nem csak a táplálás és a testi fejlődés felelőssége.
A lelki táplálás felelőssége is a Tiéd, a szülőé.
Annak a felelőssége, hogy érezze a szeretetedet, és annak a felelőssége, hogy ő is megtanuljon szeretni. Ugyanis a „szeretve lenni” – állapotot is meg kell tanulnunk, és azt is, hogy hogyan kell szeretnünk. Azért, hogy ne növeljük tovább a szeretethiányos és nárcisztikus felnőttek bizonyítottan növekvő, népes táborát.
Hány felnőtt él vajon, akit nem lehet igazán szeretni, mert be van zárva a szíve, és nem tanulta meg milyen is az, ha szeretik?
Hány felnőtt van vajon, aki nem tud igazán szeretni, mert sosem látott erre mintát?
Hány gyermek van az iskolákban, akik semmi mástól nem szenvednek, csak attól, hogy nem szeretik, nem babusgatják őket eléggé?
Persze könnyebb gyermekeink, majd gyermekeinkből felnövő felnőtteink sérülékeny lelkiállapotát a politikára, a nem megfelelő oktatásra, az inflációra, a rohanó életmódunkra, a sok munkára – aminek fizetése felesleges tárgyak megvásárlására megy el – fogni , de a szülői felelősség alól ez sem mentesít.
Amikor gyereket szülsz, életet adsz!
De milyen életet?
Magányos, frusztrációval és bizonytalansággal teli, labilis életet?
Vagy egy kiegyensúlyozott, magabiztos boldog életet?
Erről döntesz, ha gyermeket vállalsz.
Vagy ha mégsem, akkor Te vajon miért szültél gyereket?
Ajándékozd meg a gyerekedet minden nap.
Szeretettel.
Mert ez a legkevesebb és egyben a legtöbb, amit adhatsz neki.
Az írás eredetileg Ádám Gabi saját blogjában jelenet meg, ahol további írásait és a könyvét is megtalálod.
