fbpx
11.2 C
Budapest
2024. március 28. csütörtök

Testszerviz

Webáruház

Magos kréker ízgazdag kesukrémmel

A kréker alapvetően egy keksz féle. Lehet édes és sós változatban. Remek mártogatós szószokhoz, vagy csak egyszerű nasiként is megállja a helyét. Imádjuk frissen a sütőből, vagy másnap a buli közben egy jó italhoz.

- Hirdetés -

A KRÉKER HOZZÁVALÓI

  • 15 dkg kesudió pirítva, durvára őrölve
  • 10 dkg lenmag (fele őrölve)
  • 1 kávéskanál útifű maghéj őrölve
  • annyi nagyon meleg (70-80 fokos) folyadék, amennyivel formázhatóvá gyúrjuk (kb. 2.5 dl)
  • 1 lapos kávéskanál só

A MÁRTOGATÓS KESUKRÉM HOZZÁVALÓI

  • 1 bögre (2,5 dl) pirított kesudió
  • 1/2 bögre napraforgómag pirítva
  • 2 evőkanál inaktív élesztőpor
  • 4 evőkanál olívaolaj (lehet kevesebb), mi nyersen sajtoltat használtunk
  • 1 facsarásnyi citromlé
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 kávéskanál mustár (nem csípős)
  • pár szem kapribogyó (elmaradhat)
  • víz vagy növényi tej a hígításhoz (nem kókusztej)

A KRÉKER ELKÉSZÍTÉSE

Pirítsuk meg a kesudiót, hagyjuk kicsit hűlni, majd aprítógépben aprítsuk durvára.

A lenmag felét és az útifű maghéjat őröljük meg kávédarálóban.

A forró folyadékot apránként adagolva készítsünk formázható tésztát.

A tésztát nagyjából egy órányi időre tegyük a hűtőbe.

Ha a hűtőből kivéve azt tapasztaljuk, hogy a tésztánk széteső, nem áll össze, nagyon kevés vízzel gyúrjuk át.

A sütőt 150 fokra melegítsük elő.

Két sütőpapír között nyújtsuk ki a tésztát, amennyire vékonyra tudjuk, igyekezzünk, hogy a szélek is kellően vastagok maradjanak, különben könnyen megégnek. A kicsit túlsült részek is nagyon finomak, de azt is megtehetjük, hogy sütés közben letördeljük a már megsült részeket és a sületlenebb részt visszatoljuk néhány percre a sütőbe.

Nyújtás után a nyers krékerlapról húzzuk le a felső papírréteget és az alsó papírréteggel együtt emeljük át a tepsibe.

Ha szabályos formájú krékereket szeretnénk, most a tepsiben egy rádlival vagy késsel berácsozhatjuk és sütés után a rácsvonalak mentén eltördelhetjük majd.

A kréker 25-30 perc alatt sül készre.

A hűlőben lévő kész krékerlapot tördeljük apróbbra.

A KRÉM ELKÉSZÍTÉSE

A kesudiót közepes hőmérsékleten kezdjük el pirítani. Amikor az első szemek már kapnak egy ki színt tegyük hozzá a napraforgómagokat és együtt pirítsuk tovább, amíg a magok zöme kap egy kis színt. Ne pirítsuk túl sötétre, mert akkor krémünk kissé megkeseredhet.

A megpirult magokat kissé hűtsük le.

Ha van nagy teljesítményű turmixunk minden hozzávalót tegyünk bele és turmixoljuk krémmé.

Ízesítgessük tovább, ha szükséges.

Ha nincs nagy teljesítményű turmixunk, a magokat őröljük meg előre kávédarálóban, tegyük a darálmányt turmixba. Tegyünk hozzá minden hozzávalót és apránként adagoljunk hozzá annyi vizet, hogy a turmixunk már megbirkózzon vele.

Forrás: https://bulkshop.hu

Jó étvágyat!

Csodálatos sütemények várnak Rád ITT!

Gyümölcsös túrós kosárkák - sütés nélkül

BÁMULATOS RECEPTEKRE VÁGYSZ?

LAPOZZ BELE VARÁZSLATOS ALAKFORMÁLÓ SZAKÁCSKÖNYVÜNKBE!

Hogyan tudnád TE is a tudatos életmódot könnyedén beilleszteni az életedbe?

Ideális testalkat mellett, koplalás nélkül jókat, és bőségesen enni?

TÖLTSD KI A TESZTÜNKET ITT! 

SEMMI ESÉLYE A FELESLEGES KILÓKNAK!

Vendeg Blog
Vendeg Bloghttp://www.testszerviz.hu
Vendég cikkek, írások, melyek az életmódváltás témakörében születtek, vagy ahhoz kapcsolódnak. Minden esetben a cikk végén a forrást linkelhető módon megjelenítjük.

Kapcsolódó cikkek

Maradj velünk

202RajongókTetszik
- Hirdetés -

Legfrissebb cikkek